Taroltak a lengyelek a Challenge24 programozóversenyen


Habár tizenhárom csapat jött Oroszországból, a korábbi évek orosz dominanciája megtört.


A Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete (MAVE – EESTEC LC Budapest) által 2000 óta megrendezett Nemzetközi 24 órás Programozóverseny hazánk és Európa egyik legnagyobb független versenye. Évente több, mint 200 csapat verseng, hogy bejuthasson a 30 csapatos budapesti döntőbe. A versenyt 2000-2012 között a BME-n, míg 2013-2015-ben az Óbudai Egyetemen rendezték meg.

Idén lengyel tarolás
A lengyel HoChockiGon csapata nyerte az idei Challenge24-et (Przemysław Dębiak, Marek Cygan, Jakub Pachocki). A második helyezett a tavalyi első lengyel PrecisionScrewdrivers, míg a harmadik helyen a cseh és szlovák tagokból álló Charles_University_Legion végzett. Az első hatba még két további lengyel csapat fért be, s ezzel az idei Challenge24-en teljesen eltűnt az elmúlt évekre jellemző orosz dominancia és fölény.

 

A győztes csapat

Az idén első alkalommal meghirdetett Challenge24 Magyar kupa legjobbjai Weisz Ágoston, Dankovics Attila, Mészáros András alkotta Sparrows nevű ELTE-s trió volt, akiknek eredménye az összetett 12. helyére lett volna elegendő. A csapat két évvel ezelőtt már bejutott a főverseny döntőjébe, akkor a 21. helyen végeztek a MAVE rendezvényén.

Az idei évi feladatok között helyt kaptak matematikai, algoritmikus, mesterséges intelligenciát használó és hardveres (képfeldolgozás és szabályozáselmélet) kihívások is egyaránt: volt módosított amőbajáték, melyben a harminc csapat egymás ellen játszott, a hardveres kihívásban pedig egy pingpong labdát kellett ventilátor segítségével egy lyukba terelni, az idő elteltével egyre több akadályt tartalmazó pályán. A verseny feladatsora megtalálható a verseny honlapján.

 

Keretrendezvények
Az idei verseny 0. napján a nagyközönség az International Geeks Together – Challenge24 WarmUp rendezvényen találkozhatott, melyet az Iseeq szervezett meg idén már harmadik alkalommal.

Az idei évi verseny is az Óbudai Egyetem Tavaszmező utcai épületében zajlott, ahol pénteken több támogató is megfordult hogy személyesen is találkozzon a fiatal programozókkal és informatikusokkal a „Challenge24 piknik” keretében. A verseny döntőjébe mintegy 10 ország egyetemistái és már profiként dolgozó szakemberei jutottak be. A 30 külföldi csapat közül idén 13 volt orosz, sajnos a kínai csapatnak az utolsó pillanatban vissza kellett mondania az indulást.

A magyar kupa nyertes csapatának tagjai az Informatikai Vállalkozások Szövetsége által felajánlott notebookkal lettek gazdagabbak, valamint az összes helyezett Graphisoft ajándékcsomagot kapott, melyet Babits Attila adott át a cég képviseletében. A főverseny díjait a verseny első hat helyezettjének, Simon Péter adta át a gyémánt fokozatú támogató GE képviseletében.

(IT Café)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram