Saját, Linux-alapú operációs rendszert fejlesztett Kína


Az új operációs rendszer asztali változata várhatóan októberre készen lesz, a mobilverzió még kicsit várat magára.


Látszólag úgy kezdődött, Kínában májusban megtiltották, hogy az amerikai Microsoft (jelenleg még) legújabb operációs rendszerét, a Windows 8-at telepítsék az állami hivatalokban működő számítógépekre. Peking biztonsági okokra hivatkozva rendelte el a tilalmat. A hivatalos nyilatkozat szerint az asztali számítógépekre, laptopokra és táblagépekre központi beszerzési forrásból kell más operációs rendszert installálni.

Szakértők szerint a Windows 8 tiltását biztonsági okokból határozták el. Ni Guangnan, a Kínai Tudományos Akadémia akadémikusa azt mondta, hogy a Windows 8 integrált antivírus szoftvere rendszeresen átkutatja a számítógépet, ami végső soron nemzetbiztonsági kockázattal jár.

Valójában a kínai kormány régen meg akar szabadulni az amerikai székhelyű Microsoft, az Apple és a Google hazai túlsúlyától. Már a kilencvenes években elkezdte fejleszteni a saját, Linux alapú operációs rendszereit, például a Kylin OS-t és a StartOS-t, de ezek a piaci részesedése az országban messze alatta marad a kívánatosnak.

A Xinhua hírügynökség vasárnapi jelentése szerint októberben már a boltokban lesz a Linux-alapú operációs rendszerük, s nem kell sokat várni, hogy a mobil oprendszer is napvilágot lásson. Van mit behozni, mert statisztikák szerint a kínai piac 82 százalékát az Android uralja.

"Célunk olyan számítástechnikai környezet megteremtése, amely lehetővé teszi, hogy a versenyezzünk a Google, az Apple és a Microsoft termékeivel” – idézi a Reuters Ni Guangnant.

(Prim)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram