Rímképlett-kihívás – egy héten át illusztrálhattuk kedvenc verseinket


Két művész egy héten át várta a magyar költészet napja alkalmából megadott tematika és versek alapján az illusztrációkat, amiket bárki kitehetett az Instagramra.


Bíró Eszter (sztuu) és Czikkely Anna (czikkcakk), az egyedi tárgyakat és rajzokat készítő párosnak a Költészet Napja adta az apropót és az ihletet arra, hogy egy felhívást tegyenek közzé a Facebookon: egy héten keresztül várták mindenki munkáját a 7 napos rímképlet kihívásra. A téma minden napra adott volt, és a lányok is készültek egy-egy illusztrációval, amit közzé is tettek a Facebookon. A lányok a kihívás folytatását tervezik.

A feladat az volt, hogy keressünk az adott nap tematikájához egy verset, bármilyen technikával jelenítsük azt meg, majd a #rímképlett hashtaggel tegyük közzé az Instagramon. A napok olyan témákat tartalmaznak többek között, mint  egy József Attila-vers, egy kortárs vers, egy haiku vagy egy költemény a tavaszról.

Ahogy írják: “czikkcakk és sztuu egy nap arra gondolt, mennyire jó lenne verseket illusztrálni és ebbe minél több embert bevonni. Hiszen csak olvasunk (vagy tán még azt sem) és elsiklunk a tartalom felett, pedig mennyi csoda van a sorok mögött! (…). Neked mit jelent egy vers? Mi jelenik meg előtted, ha olvasod? Itt az ideje, hogy megmutasd! “

30530712_1805464559750414_5196441233047683072_o.jpg

 

(WeLoveBudapest)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram