Így lesz egy panelból stílusos dizájnlakás


Panelprogram kissé újragondolva


kep 01 nyito_130.jpg

Mindenkinek van legalább egy ismerőse vagy rokona, aki panelben lakik, ha éppen nem ő maga az. A nagyvárosaink látképét évtizedek óta befolyásoló panel mára fogalom lett, s mint olyan megkerülhetetlen az építészetben. Hibáit mindenki ismeri, azonban így sokan vannak, akik szeretik, még akkor is, ha sajnos nagy részük már valóban pusztulásra van ítélve. Habár az utóbbi néhány évben futó panelprogramok sokat javítanak élhetőségükön, nagyon úgy néz ki, hogy a panelek ideje szépen lassan lejár. Ezt szeretné cáfolni a most bemutatásra kerülő projekt, amelyet a StudioArkitekter vitt véghez, és PANEL 1.0 Home nevet viseli.

A StudioArkitekter egy budapesti cég, aki mögött elég komoly tapasztalat és munka áll, ők készítették többek között a Brklyn Bar vagy a Loft Astoria belső dizájnját is. A panel projekt kissé eltér korábbi munkáiktól, azonban a cél az volt, hogy megmutassák, a panelban is van jövő és rengeteg lehetőség.

A bentonfalak önmagukban is rusztikus hatást kölcsönöznek a térnek, így a projekt alapvetően a régi lakás teljes lecsupaszításával kezdődött. A tervezés során fontos szerepet kapott, hogy minél jobban használják ki a tereket, hiszen a panellakások egyik sajátossága, hogy nagyrészük kifejezetten kis méretű. A végeredmény igazán lenyűgöző lett, Barbay Csaba fotói alapján nehéz lenne megmondani, hogy egy panellakásban járunk. A projektnek azóta van már egy második része is, ahol egy alapvetően kevésbé romos lakás kapott új arcot, azonban az is jól sikerült.

A bizonyítandó állítás, mely szerint a panelnak van még jövője, ezek alapján tehát igaznak tűnhet, azonban nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy a vékony falak, és a gyenge házszigetelés nem változnak, illetve a projektre költött pontos összegről sincsenek információink.

kep 02_124.jpg

kep 03_123.jpg

kep 04_114.jpg

kep 05_108.jpg

kep 06_95.jpg

kep 07_85.jpg

kep 08_71.jpg

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram