Így fér meg egy helyen játszótér, bulihely, színház és kiállítás


Több módon is hasznosítható pavilont terveztek a Central Parkba


kep 01 nyito_92.jpg

 

Ha egy grafikus dizájner és két építész-tervező összeáll egy közös munkára, akkor abból általában valami jó szokott kisülni. Így gondolta ezt a három lengyel illetőségű művész, Przemysław Sobiecki, Maja Wrońska és Katarzyna Wrońska is, akik nemrégiben közösen álltak neki valami olyannak, amely egy kicsit túlmutat mindegyikük eddigi munkásságán.

Közös projekjükben egy olyan közösségi teret próbáltak létrehozni, ami az adott napszaknak és igényeknek megfelelően könnyedén átalakítható, legyen szó játszótérről, színházról, kiállítás helyszínről vagy éppen szórakozóhelyről.

Habár az alkotók lengyel illetőségűek, a pavilon terve a New Yorkban található Central Parkba van elhelyezve, legalábbis digitálisan. A lant formára hajazó építmény célja az lenne, hogy egyszerre kínál kikapcsolódási lehetőséget a legkülönfélébb ízléssel megáldott New York-i lakosoknak és az oda látogatóknak.

Az üreges cső alapokra készült könnyűszerkezetes pavilon a tervek alapján nagyszerűen illene a Central Park világába, és minimálisan változtatná csak meg a környezetet.

 

kep 02_95.jpg

 

kep 03_92.jpg

 

Az egész terv lényegét emellett azonban az kevlár húrok adnák, hiszen ezek teszik lehetővé a változatos célú felhasználást. Ezeknek köszönhetően könnyedén és szinte bármikor átalakítható az építmény, az adott célnak megfelelően.

A tervekhez nagyszerű illusztrációk és szemléltető munkák készültek, amelyek megmutatják, mennyi mindenre lehet használni az Adobe Photoshop és Illustrator, valamint az olyan programok, mint a ArchiCAD, a Maxwell Render, a Rhinoceros 5.0 vagy az AutoCAD nyújtotta lehetőségeket.

Ha lentebb görgettek, megnézhetitek ezeket a terveket, amelyek valóban egyediek a maguk nemében. A végeredmény persze akkor lesz teljes, ha valóban elkészül, a kinézete pedig már a személyes ízlésvilágon is múlik, de az ötlet és a tervezés mindenképpen elismerésért kiált.

Ti megnéznétek valami hasonlót mondjuk a megújuló Városligetben?

 

kep 04_80.jpg

 

kep 05_77.jpg

 

kep 06_75.jpg

 

kep-08.jpg

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram