Dedikált fizikai szerver bérelhető az Amazon felhőjében


A vállalat új szolgáltatása nem olcsó, de kapóra jöhet olyan cégek számára, melyek bizonyos korlátozások miatt egy-egy munkafolyamatot eddig nem tudtak felhőbe költöztetni.


Az Amazon októberben indított egy részben hardverbérleti szolgáltatást a Snowball bejelentésekor, a frissen bemutatott EC2 Dedicated Hostsszal pedig szintén ezen a területen erősít – bár itt a hardver fizikailag nem kerül ki az ellenőrzése alól. A szolgáltatás a megszokott VM-példányokhoz képest elég borsos árú, de a cég szerint a dedikált szerver számos esetben lehet előnyös, vagy akár megkerülhetetlen választás az AWS ügyfelek számára.

A különböző munkafolyamatokat felhős környezetbe kihelyező cégek gyakran szembesülhetnek azzal a problémával, hogy bár anyagilag-műszakilag indokolt lenne a költözés, bizonyos adatvédelmi, felügyeleti megállapodások kötik a kezüket. A dedikált fizikai szerverhez viszont a bérlőjén kívül más ügyfél nem fér hozzá, csak a bérlő által meghatározott VM-példányok és alkalmazások futhatnak rajta. A fizikai géphez kötött licencszerződése felhőbe mozgatása is egyszerűbbé válik azzal, hogy a szerverben rendelkezésre állok foglalatok és fizikai processzormagok számára teljes rálátás nyílik, és az adott hoszt bérlésével ki lehet zárni (vagy minimalizálni) a licencelési problémákat.

Az egyes EC2-példányok elhelyezése is jobban szabályozható, például egyes példányokat perzisztens módon adott fizikai szerverekhez lehet rendelni. Fontos megjegyezni, hogy a dedikált hosztokat kizárólag az Amazon VPC-jében (Virtual Private Cloud) lehet használni, viszont egy hoszt több VPC-ből is fogadhat EC2-példányokat. További korlátozás, hogy a szolgáltatás esetében (érthető módon) az automata skálázás nem támogatott, és az Amazon relációs adatbázis szolgáltatása (RDS) sem használható. Ha nem saját lemezképet és licencet használunk, az AWS piacteréről egyelőre nem választhatunk dedikált szerverekre RHEL, SUSE Linux és windowsos lemezképeket sem.

A szolgáltatás európában is elérhető (frankfurti és írországi régiók), az elszámolás pedig óraalapú - a bérleti díjat a szerver tényleges kihasználásától függetlenül kell fizetni. A dedikált szerverek EC2-példánytípusonként változó számú példányt tudnak hosztolni, az díjszabásról és a választható szerverkategóriákról ezen az oldalon lehet tájékozódni.

(HWSW)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram