Bevált a Microsoft felhős stratégiája: hasít az Azure


Nincs meglepetés: az Office és a felhő volt a két húzóágazat a Microsoft negyedévében.


A nettó bevétel 16 százalékkal, az üzemi eredmény 23 százalékkal, a nettó profit pedig 35 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képet – jelentette a Microsoft. Satya Nadella az eredményeket elsősorban a felhős szolgáltatások sikerének tulajdonította.

Az Azure negyedévről negyedévre kiemelkedően teljesít

A március 31-ével zárul negyedév (a Microsoft júliustól júniusig tartó pénzügyi évében ez volt a harmadik negyedév) nettó bevétele 26,8 milliárd dollár volt (tavaly 23,2 milliárd), a működési eredmény 8,3 milliárd dollár (tavaly 6,7 milliárd), a nettó profit pedig 7,4 milliárd (tavaly 5,5 milliárd).

Bár a részleteket nehéz kiszálazni, az adatokból az egyértelműen látszik, hogy a vállalati termékek nagyon sikeresek.

Ha az üzletágakat nézzük, a legerőteljesebben az "intelligens felhő" név alatt összegyűjtött részek nőttek. A tavalyi 6,7 milliárd dollárral szemben idén 7,9 milliárd volt a bevétel, ami 17,3 százalékos növekedés. Ebbe a termékcsoportba tartoznak a szervertermékek és a felhőszolgáltatások az Azure-ig bezárólag, valamint a különböző vállalati szolgáltatások (például a konzultáció).

Itt egyértelműen az Azure kiemelkedő teljesítménye segítette a növekedést. A szervertermékek és a felhőalapú szolgáltatások együttesen 20 százalékkal tudtak bővülni. Az Azure a leggyorsabb: egy év alatt 93 százalékkal tudta növelni a bevételeit.

Általános a növekedési kedv

A produktivitást és üzleti folyamatokat támogató eszközök csoportjának bevétele 7,7 milliárdról 9 milliárdra nőtt (16,8 százalék). Ebbe a csoportba tartozik az üzleti és a konzumer Office 365 (előfizetés és on-premise), az Exchange, a SharePoint, a Skype (as for Business) és a Teams. Ide sorolták be LinkedIn-t, valamint a Dynamicsot is.

Hiába igyekezett a Google a saját felhős megoldásait felnöveszteni a Microsoft kvázi szabvánnyá vált termékeihez, a Microsoft továbbra is nagyon erős a vállalati szegmensben. Jelenleg az Office 365-nak 135 millió aktív felhasználója van, ehhez képest a konzumer előfizetők száma elenyésző, mindössze 31 millió, de folyamatosan bővül. A vállalati Office-termékekből származó bevételek 14 százalékkal nőttek, ezen belül az Office 365 forgalma 42 százalékkal nőtt. A konzumer bevételek ennél valamivel kisebb mértékben, 12 százalékkal bővültek.

 

Microsoft Earnings Release FY18 Q3
Infogram

Nagyon jó negyedévet zárt a Dynamics, különösen a felhős Dynamics 365, amely 62 százalékkal hozott több bevételt, mint egy éve. A LinkedIn szintén jól áll, a negyedévben 1,3 milliárd dollárt termelt, ami 37 százalékkal növekedést jelent, és bővült az oldalhoz csatlakozók száma is. Ha sikerül tartani ezt a növekedési ütemet, még az sem kizárt, hogy megtérül a 26 milliárd dolláros felvásárlás.

Játszani is engedd...

A More Personal Computing címke alá sorolt termékek – többek között a Windows, a Surface, a gaming termékek (Xbox, Xbox Live) – csoportja bevételei 13 százalékkal bővültek 8,8 milliárdról 9,9 milliárdra. A termékcsoportban feltűnő a Surface-ek 32 százalékos, valamint a gaming termékek 18 százalékos bevételnövelése. Ennél egyelőre stratégiai szempontból fontosabb fegyvertény a Windows jó szereplése: a Windows Pro-bevételek 11 százalékkal nőttek, ami elsősorban az üzleti PC-k iránti kereslet növekedésének köszönhető.

Az üzletágnak a működési költségei egyébként 5 százalékkal emelkedtek a negyedévben, amit főleg a keresési technológiák, a mesterségesintelligencia-kutatások és a játékfejlesztések vittek el.

 

(bitport)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram