A Vigilant Artworks egyedi stílusú illusztrációi


Zenéhez készült grafikák egyedi stílusban


kep 01 nyito_106.jpg

Az egyéni stílus mindig rendkívül fontos és meghatározó a művészetben. Manapság sokan már a grafikai munkákat is a művészet egyik fajtájához sorolják, még ha nehezen is meghatározható, hogy milyen szinttől beszélhetünk valóban művészi alkotásokról, az azonban biztos, hogy itt kiemelten fontos szerepe van a fentebb említett saját stílus kidolgozásának.

A Vigilant Viki néven alkotó magyar hölgy ebben biztosan nem szenved hiányt, legalábbis ha megnézzük munkáit, egyértelműen megtalálhatjuk köztük az összefüggést. Viki nagyjából 16 éve kezdett el fotómanipulációval foglalkozni, melyben első társa a Photoshop 5.0 volt, amire ma már kevesen emlékszünk. Akkoriban még elég ritka volt, hogy valaki ilyen szabadidős tevékenységet választ magának. Viki sem első körben vágott bele a dologba, hanem a zene iránti szeretete vezette ide. Saját bevallása szerint először a kedvenc dalszövegeihez készített illusztrációkat, mert mindig megjelent valami kép a fejében, amikor zenét hallgatott. Ez később odáig fajult, hogy készített néhány bookletet, logót zenekaroknak, amelyek még ma is megállják helyüket.

Habár Viki munka közben mindig zenét hallgat, és annak a hangulata, vagy szövegvilága inspirálja egy-egy grafika elkészítése során, sajátos stílusát munkától függetlenül felismerni az elkészült képekben. Ez igaz akkor is, amikor valamilyen személyes élmény alapján készít el egy-egy képet, illetve ha a zenekar saját ötletét veti képernyőre.

Viki azok közé a grafikusok közé tartozik, akik szeretnek sok réteggel dolgozni, egy-egy elkészült kép akár 40-50 különböző layerből is állhat, köztük kifejezetten sok textúrával, mert ez szerinte a modern digitális képi világ rideg hangulatát egy kicsit klasszikusabbá teszi, olyan hatást kölcsönöz nekik, mintha vászonra készültek volna a képek.

A művész az elképzelései megvalósításához Photoshopot, stock fotókat és Wacom Intuos táblát használ.

Ha tetszenek Viki munkái, látogassatok el Facebook oldalára, illetve ha szeretnétek hozzájutni képeihez, akkor ezt is megtehetitek a grafikus saját pixels oldalán.

603960_503448379675004_187087476_n.jpg

 

208488_563500987003076_399637436_n.jpg

 

MUSE.jpg

 

486578_469180239768485_1500977073_n.jpg

 

u327.jpg

 

12662591_1188465587839943_6826172352765596330_n.jpg

 

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram