A profik alig írnak programot mobilra


Egy friss kutatás szerint a mobilalkalmazások fejlesztése az egyik legkevésbé népszerű elfoglaltság a professzionális fejlesztők között.


Meglepő eredményre jutott a Progress Software által tavaly felvásárolt, bolgár alapítású, mobilalkalmazás-fejlesztéssel foglalkozó Telerik egy friss felmérésben: habár nemcsak a napi sajtó, de a szakmai közösségek hírportáljai is jórészt a mobilalkalmazások robbanásszerű terjedéséről, az ilyen alkalmazások elsöprő erejű megjelenéséről szólnak, a szoftverfejlesztők többsége még soha nem írt ilyen programot.

A Telerik globális felmérésében háromezer szakembert kérdeztek meg, és nagyobbik részük (57 százalék) úgy nyilatkozott, hogy még soha nem vett részt mobilalkalmazás fejlesztésében. Sőt, akik már dolgoztak ilyen projekten, azoknak 47 százaléka is azt mondta, hogy átlagban évente egyszer dolgozik egy speciális mobilos szoftveren.

A felmérés persze igyekezett az okokra is rávilágítani, és ebből az derül ki, hogy a mobilos alkalmazások fejlesztése valójában még mindig különleges, exkluzív terület. A fejlesztők 16 százaléka például azért nem vág bele, mert túl gyorsnak tartják a technológiai és a fejlesztői változásokat, melyeket alig lehet követni. De jelentős azok aránya is, akik egyéb okok miatt tartják magukat távol ettől a tevékenységtől: 19 százalék időhiányra, 15 százalékuk eszközhiányra, míg sokan pénzügyi korlátokra hivatkoztak.

Az is aggodalommal tölti el a fejlesztőket, hogy nagy részük (44 százalék) úgy látja, hogy a könnyű kezelhetőség és vonzó felhasználói felület (UX – User Experience) adja az alkalmazások sikerének kulcsát, és ez sajátos képességeket igényel.

Platformok tekintetében a fejlesztők 33 százaléka a hibrid platformokat részesíti előnyben, a natívat 25 százalék kedveli, a webeseket pedig 19 százalék. A fejlesztéseket végző megkérdezettek 66 százaléka készített programot Androidra, 63 százalék iOS-re, 40 százalék pedig Windows Phone-ra (az iOS-re fejlesztők 83 százaléka dolgozott Androiddal is). A fejlesztők számára a legnagyobb kihívás a multiplatform megoldások, legalábbis 36 százalékuk számára ez volt a legkomolyabb feladat.

A megkérdezettek egyébként még most sem igazán mobilra kívánnak fejleszteni, a terveik szerint, ha a platformokat nézzük, így alakulnak az elképzeléseik: 87 százalék webre, 62 százalék desktopra írja jövőbeli programjait, emellett IoT: 22 százalék, viselhető számítástechnikai eszközök: 6 százalék.

(IT Café)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram