Óriási baki a Nikon fotós pályázatán: egy (szörnyen) photoshopolt képet hoztak ki elsőnek


A Nikon amatőr fotósoknak meghirdetett versenyében nem csak az indulók voltak amatőrök, hanem a zsűri tagjai is. Ugyanis egy igencsak amatőr módon photoshopolt képet választottak a legjobbnak.


Kevés annál kellemetlenebb dolog létezik, mint amikor valaki a saját szakterületén hibázik óriásit, a Nikonnál azonban most mindenki átélhette ezt az érzést. A kamerák és optikák gyártására specializálódott vállalat versenyén most éppen ez történt. Az RT beszámolója szerint a győztes a szingapúri Yu Wei lett, aki egy tűzlétrán keresztül kapta el azt a pillanatot, ahogy egy repülőgép áthúz az épület felett. Miután a Nikon őt hozta ki győztesnek, sokan gyanakodni kezdtek, hogy valami nem stimmel a képpel. Igazuk lett, a fotóról ugyanis rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy a készítője Photoshoppal csinálta.

A versenyre beküldött képen mintha látszódna valami a repülő körül, és valóban, a kontraszt megváltoztatásával egyértelműen látszik, hogy a repülőt csak rámontírozták a képre, ráadásul igencsak igénytelen módon.

 

Fotó: Nikon

Az RT beszámolója szerint az eseten sokan felháborodtak, a legtöbben azonban poénra vették a figurát, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, beindították a mémgyárat.

 

Fotó: John Scott

Fotó: SG Yu

Fotó: Rogan Yeoh

Fotó: Alex Hauck

Fotó: Render Brant

Fotó: Tim Erdmann Photography

A Nikon először még semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy valaki egy ilyen képet indított a versenyen, mondván, örülnek neki, hogy a fotós világ él és virágzik. Később azonban törölték a posztot, visszavonták a díjat és bocsánatkérésként kijelentették, hogy a jövőben sokkal szigorúbban ellenőrzik majd a játékszabályok betartását.

Nem sokkal később Yu Wei is bocsánatot kért az Instagramon, beismerve, hogy nem kellett volna beadnia a képet, és elnézést kér, amiért nem tartotta tiszteletben a Nikon kiírását és a versenytársait.

 

(HVG)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram