Újabb partnerségre lép az Adobe és a Microsoft


A Microsoft és az Adobe tegnap bejelentett együttműködésének keretében az Adobe felhő alapú szolgáltatásai elérhetővé válnak az Azure platformon, míg a Microsoft elsődleges marketing szolgáltatásként fogja használni az Adobe felhő alapú megoldásait a Dynamic 365 CRM rendszerében.


microsoft, adobe.jpg

Ez nem annyira meglepő hiszen, az Adobe és a Microsoft között már korábban is volt együttműködés.

A Microsoft kijelentette, hogy az Azure alapértelmezett felhő alapú platformokká teszi az Adobe három fő szolgáltatását: az Adobe Marketing Cloud-ot, Creative Cloud-ot és Documentum Cloud-ot. Az Azure keretein belül az Adobe egy megbízható globális kiterjedésű szolgáltatásban talál új otthonra ami tartalmazza a Microsoft Cortina mesterséges intelligenciája által nyújtott önálló tanulási funkciókat és az SQL Server nyújtotta kényelmet.

 "A vásárlók manapság elvárják, hogy egy jól megtervezett, személyre szabható és állhatatos élmény érje őket minden alkalommal, amikor elköteleződnek egy márka mellett (...) Az Adobe és a Microsoft összehozzák a felhő alapú szolgáltatások erejét és az egymás mellett szorosan versenyző márkáknak közösen kell létrehozniuk nagyszerű digitális élményket a felhasználók számára"- mondta Shantanu Narayen, az Adobe elnök vezérigazgatója. 

Ahogy az egy ilyen partnerprogram bejelentésénél történni szokott, szép számmal maradtak megválaszolatlan kérdések, hiszen hagyományosan az Adobe saját adatbázist működtet, de hogy ez a továbbiakban is így marad-e, tisztázatlan maradt a bejelentést követően is.

adobe_azure.jpg

A tegnapi nap kulcsfontosságú bejelentése mellett Narayen felidézte, hogy hogyan fejlődtek az Adobe felhőszolgáltatásai mind a felhasználók, mind a fejlesztők számára, így ő úgy tekint erre a megállapodásra, mint a következő fejezetre az Adobe és a Microsoft együttműködésének történetében."Teljesen megreformáltuk annak a módját, hogy hogyan tudjuk a felhőben újraformálni a kreatív folyamatokat, és új utakat keresni a dokumentumkezelésben."

A Microsoft mostantól az Adobe Marketing Cloud-ot fogja használni alapszolgáltatásként a Dynamics Enterprise 365 programjában és a két cég együtt fog működni az adat integráció területén is, ami megkönnyíti az ügyfeleik számára a két szolgáltatás együttes használatát.

Friss: Az Adobe még nem erősítette meg, de az Amazon AWS egysége a következő nyilatkozatot küldte nekünk: "Jelentős hosszú távú kapcsolatunk és egyezményünk van az Adobe-val, ami nem változott. Az ügyfeleik használni akarják majd az AWS-t, és elkötelezettek, hogy folytassák ennek egyszerűvé tételét."

(techcrunch)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram