Tizennyolcezer dolgozót rúg ki a Microsoft


Satya Nadella elnök-vezérigazgató napokban kelt levele nagyszabású elbocsátást lebegtetett be, a Microsoft most hivatalosan is közölte, összesen 18 ezer dolgozótól válik meg. Ősszel bezár a komáromi Nokia-gyár is.


Alaposan karcsúsítják a mobilgyártást
Közel 40 éves történetének legnagyobb elbocsátását hajtja végre a Microsoft, a cég összesen 18 ezer dolgozóját teszi lapátra egy mai közlemény szerint. A kasza elsősorban a Nokia közelmúltban felvásárolt telefongyártó részlegénél fog suhogni, innen 12500 embernek kell mennie, főképp gyári munkásoknak. Ez egyben előrevetíti, milyen szerepet szán a jövőben a saját mobilgyártásnak a Microsoft: a termékek fő feladata az lesz, hogy afféle referenciaplatformként bemutassák a vállalat szoftverei és szolgáltatásai által kínál élményeket.

"A sokféle eszközt figyelembe véve azokra a területekre kell koncentrálnunk, ahol a legnagyobb lehet a hozzáadott értékünk" - írta a dolgozóknak írt levélben Stephen Elop, aki a Nokia-MIcrosoft ügylet lezárása óta a hardverrészleget vezeti. "A közeljövőben a Windows Phone volumenét elsősorban a megfizethető kategóriában tervezzük növelni a Lumiával, mivel ez a szegmens bővül a leggyorsabban. A már tervezett portfólióhoz csatlakoznak további olcsó Lumia eszközök, amelyek Nokia X készülékek Windows Phone-os változatai lesznek." A levél alapján a Nokia X platformnak ezzel vége, a már kiadott telefonokat csak a készlet erejéig árusítja a cég.

Nokia X: 2014. február 24 - 2014. július 17.

A bejelentés alapján a telefonok fejlesztése a jövőben Finnországban zajlik majd (Salo és Tampere), a pekingi és San Diegó-i fejlesztőközpontot bezárják. A gyártás a jövőben a vietnami Hanoiban koncentrálódik, kisebb részben Pekingben és Dongguanban készülnek még mobilok, a komáromi gyárat pedig az év végéig bezárják - ezzel 2000 magyar munkatárs lesz kénytelen új állás után nézni. A Microsoft a telefongyártást érintő leépítéseket még az idén végrehajtja.

Laposabb szervezet
További 5500 dolgozót is elbocsát a cég, ezek nem "nokiás" alkalmazottak. Mivel Satya Nadella kinyilvánított célja a döntéshozatal felgyorsítása és a szervezeti struktúra "kilapítása", ezért valószínűleg középvezetőkről lehet szó elsősorban, változatos területeken. "Ezeknek a változásoknak az eredményeképp produktívabb és ütősebb csapatok jönnek létre a MIcrosoftnál" - írja a dolgozóknak küldött levelében Nadella. A cég főállású alkalmazottait ("full time employee"), valamint a szerződéses munkatársakat ("vendor") egyaránt érintik az átszervezések és elbocsátások.

A Microsoft tájékoztatása szerint mintegy 1,1-1,5 milliárd dolláros költséget jelent számára a mostani nagyszabású leépítés, ebből 750-800 millió dollár végkielégítésekre megy el, emellett további 350-800 millió dollárt az értékvesztés, amelyet minden bizonnyal a Nokiából kell leírni.

(HWSW)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram