Nem zárt jó negyedévet a Microsoft


Ahogy az összes többi amerikai tech cég esetében, a Microsoftnál is a rendkívül erős dollár fogta vissza a negyedéves pénzügyi eredményeket. Esett a bevétel, a profit is csökkent.


Nem zárt jó negyedévet a Microsoft, ahogy a legtöbb amerikai multinál, úgy itt is a rendkívül erős  dollár fogta vissza a teljesítményt. A cég bevétele 10 százalékkal, 23,8 milliárd dollárra mérséklődött, miközben az üzemi eredmény 23 százalékkal, a profit pedig 15 százalékkal, 5 milliárdra csökkent a negyedik naptári negyedévben (ez a Microsoftnál a második pénzügyi negyedév). Az árfolyamhatást kiszűrve, konstans árfolyamon számolva már nem ennyire rossz a helyzet, az egyszeri hatások nélkül a bevétel 3 százalékkal, a profit pedig 20 százalékkal emelkedett - volna.

Office és Dynamics
De lássuk, mi van az aggregált számok mögött! A Productivity and Business Processes (PBP) üzletágba tartoznak a különböző felhős és dobozos Office-kiadások mellett a Dynamics termékek is, ennek bevétele (konstans valutával számolva) 5 százalékkal emelkedett, 6,69 milliárd dollárt tett ki, ennek szinte pontosan fele, 3,31 milliárd volt az üzemi eredmény - az irodai alkalmazások tehát hagyományosan nyomtatják a pénzt.

Az üzletimodell-váltás is jól halad, az előfizetéses konstrukció továbbra is terjed, a konzumer Office 365-előfizetések száma már eléri a 20 milliót (vagyis több, mint megduplázódott a tavaly ilyenkor mért 9,2 millióhoz képest), miközben a céges előfizetések száma 59 százalékkal nőtt. Azt persze nem tudjuk, hogy ebből mekkora hányadot tesznek ki a két kézzel szórt ingyenes egy éves Office 365 előfizetések - és majd hány felhasználó újítja meg ezeket. Az előfizetések persze a dobozos eladásokba harapnak bele, emiatt (ideiglenesen) esik a bevétel, a konzumer oldalon (konstans valutában) 8 százalékot esett a forgalom. Ez a hatás nem érvényesült a céges oldalon, a vállalati vásárlóktól származó bevétel 5 százalékkal nőtt.

A Microsoft az elmúlt időszakban stratégiát váltott és a mobilos stratégiát a keresztplatformos, univerzális elérésre hegyezte ki. Az Office alkalmazásokat iOS-en és Androidon is teljes jogú polgárrá emelte, valamint be is vásárolt produktivitás-appokból (Sunrise és Acompli). A stratégia beválni látszik, a cég 30 millió aktív mobil Outlook felhasználóról számolt be iOS-en és Androidon, míg a Skype 900 millió, a mobil Office pedig 340 millió letöltést regisztrált - kíváncsian nézzük, hogy ezeket a számokat milyen ütemben tudja növelni a vállalat.

Szerver és felhő
Egyértelműen ez a legjobban teljesítő részleg most a Microsoftnál, a bevétel (konstans árfolyamon) 11 százalékkal emelkedett, 6,34 milliárd dollárt tett ki, ebből 2,58 milliárd volt az üzemi eredmény. A szerveres termékek (például Windows Server) és a felhős szolgáltatások (például Azure) bevétele 10 százalékkal nőtt, a vállalati szolgáltatások (például EMS) még ezt is meg tudta haladni 16 százalékos növekedéssel.

A nagy sztori természetesen az Azure, amely egymagában 140 százalékkal növelte bevételeit, az Azure-ön futó prémium szolgáltatások pedig triplázódtak 2014 hasonló időszakához viszonyítva. A cég portfólióján belül azonban még ezzel a robbanásszerű növekedéssel együtt is "kicsi" az Azure  - hogy mennyire, azt nem tudjuk, mivel abszolút bevételi értéket a Microsoft nem közöl egyelőre.

Windows és hardverek
Ha a szerveres technológiák a pozitív pontnak számítanak, akkor a negatív pólus egyértelműen a More Personal Computing divízió teljesítménye. A windowsos, hardveres (PC-k és telefonok), xboxos és online (keresés) üzletágakat összefogó részleg éves szinten 2 százalékkal zsugorodott (konstans árfolyamon), a 12,66 millárdos bevételnek pedig relatív pici része, 2,04 milliárd dollár az üzemi eredmény (a szerveres részleg fele ekkora bevételből ért el jobb eredményt).

Az OEM Windows-licencek számottevően estek, a Pro verziók 6, a nem-Pro kiadások 3 százalékkal zsugorodtak - nagy vonalakban leköveti a bevétel a globális PC-piac zsugorodását. A mennyiségi licencként, nagyvállalatok felé értékesített Windows viszont 3 százalékkal bővült, ezt a területet nem érinti az általános negatív hangulat.

A hardveres részlegnél a Surface a jó hír, a bevételek éves szinten 1,1 milliárdról 1,35 milliárdig emelkedtek, a vásárlóknak szemmel láthatóan bejöttek a prémium kategóriás PC-k és a nemrég bemutatott Surface Pro 4 és Surface Book. A negatív ellenpontot a telefonos részleg adja, amelynek bevételei 49 százalékkal estek (konstans árfolyamon számolva), ezen belül a Lumiák 4,5 millió darabra, az egyéb telefonok pedig 22,5 millió darabra estek vissza.

A Microsoft 2014-ben úgy számolt, hogy a saját okostelefon-gyártás mintegy 50 millió darabos évi értékesítés mellett tudja fenntartani magát, ehhez képest 2015-ben ennek fele sem jött össze, így a Lumia termékvonal valószínűleg mély krátert hagyott a cég profitjában - pontos adatot nem tudunk, mivel a Microsoft ennek veszteségét eldugja a divízió egyéb eredményei mögött. A tavalyi csúcs (negyedéves) 10,5 milliós darabszámához viszonyítva a most elért 4,5 millió azonban nem kudarc, hanem katasztrófa - ez persze senkit nem érhet valódi meglepetésként.

 

Windows 10 Mobile - érdemes fenntartani?

Az Xbox-számok szebbek, a játékos ökoszisztémából származó bevétel (hardver+előfizetések+játékok) 9 százalékkal nőtt (konstans valutában), az aktív Xbox Live felhasználók száma pedig 30 százalékkal, 48 millióra emlekedett. Aggasztó ugyanakkor, hogy az Xbox kimondottan rosszul teljesít: hiába csökkentett árat a Microsoft, a magasabb volumen még ennek az árcsökkentésnek a hatását sem tudta kompenzálni, nemhogy a visszaeső Xbox 360-bevételeket pótolná ki.

Összességében újra leszűrhetjük, hogy a Microsoft egy igen gyors átalakuláson áteső cég, az átmenetet azonban egyelőre kimondottan jól menedzseli. Miközben egyes termékvonalak szép lassan kifutnak, a Microsoft új lábai megfelelő sebességgel nőnek ahhoz, hogy ne boruljon fel a gépezet. Hogy az átalakulás közben kialakított új struktúrák és hídfőállások (például a keresztplatformos Outlook) hogyan fordul majd termőre, egyelőre nem látszik tisztán, de az irány mindenesetre bíztató. A Microsoft saját mobilos rendszer nélkül is kényelmesen túl fog élni - ahogy azt hamarosan látni is fogjuk.

(HWSW)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram