Megjelent a legújabb Firefox, ami még a Chrome-nál is gyorsabb


A Mozilla egy éven keresztül, közel 700 fejlesztővel dolgozott a Firefox leggyorsabb változatán, ami kedd óta mindenki számára elérhető. Az újjáépített verzió neve Firefox Quantum.


Egy évvel ezelőtt a Mozilla bejelentette, hogy egy új, az eddigieknél sokkal gyorsabb Firefox-böngészőt fejlesztenek. A Firefox Quantumról azóta nem sok mindent lehetett hallani, egészen idén szeptember végéig, amikor bejelentették, hogy elkészültek a béta verzióval. A böngészőről már akkor több érdekességet is elárultak, ami már első hallásra is különlegességekkel kecsegtetett, a hivatalos, mindenki számára ajánlott verzióra azonban egészen  mostanáig várni kellett.

FireFox.JPG

 

A Mozilla kedden publikálta a végleges változatot, amit a következő oldalról lehet letölteni (asztali számítógépre, androidos eszközökre, valamint iPhone-ra és iPadre egyaránt). A böngészőt egyszerűen meg lehet különböztetni a hagyományos Firefoxtól, a Quantum dizájnja jóval frissebbnek hat. A Mozilla a böngészőt nem házon belüli riválisnak szánja, a fejlesztést a Google Chrome ellen küldték harcba.

A Mozilla közlése szerint a Quantum több feladattal is sokkal kevesebb memóriát fogyaszt, mint a Chrome, az állítás pedig a The Verge szerint megállja a helyét. A tesztben egy Asus Core i5-ös laptop processzora hat folyamatot futtatott, amikor a Quantumban 20 lap volt egyszerre megnyitva, míg a Chrome-nál már 14 lap is 21 folyamatot eredményezett. Az új üres böngészőlap megnyitásakor a böngésző különböző mozaikokban jeleníti meg a számunkra javasolt oldalakat.

Firefox02.JPG

 

Ezektől függetlenül a Mozilla nem szakított teljesen a Google-lel, az alapértelmezett böngésző ugyanis a Yahoo vagy a Bing helyett a Google.

A böngészőt privát módban is használhatjuk, amire egy lila figura hívja fel a figyelmünket.

Firefox03.JPG

A böngésző követés elleni védelemmel is rendelkezik. Ez a funkció minden olyan elemet blokkol a weboldalakon, ami követni kívánja tevékenységünket.

Firefox04.JPG

A követés leállítása alapértelmezésben csak a privát böngészésnél van engedélyezve, de ez bármikor módosítható. 

Firefox05.JPG

(Hvg.hu)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram