Limelight: Interjú a magyar Projection Mapping csapat nemzetközi sikereiről


A magyar Limelight csapat 2016-ban a világ egyik legnívósabb projection mapping versenyén mind a zsűri, mind pedig a közönség díját elnyerte. Az iMapp Bucharest nevű virtuális épületfestési fesztiválon a román parlamentre vetítették produkciójukat. A napokban a csapat producerével, Dávid Istvánnal beszélgettünk ennek kapcsán.


limelight-projection.jpg

 

Mit jelent nektek a Projection Mapping?

István: Ennek az egész műfajnak pont az a szíve, lelke - meg amiben mi előrébb tartunk, mint azok akik most kezdik el ezt csinálni - hogy itt sokkal többről van annál szó, minthogy az ember készít egy animációt és azt kivetíti egy épületre. Az adott épület építészeti elemeit integráljuk be abba a tartalomba amit elkészítünk, és ettől lesz ez igazán izgalmas, egyedi és több annál, mint egy sima kivetítés. Minden egyes új felület egy új kihívás. Ezeket a felületeket nem lehet csak egy egyszerű vászonként kezelni. Persze itt bejön a képbe az is, hogy ezek nagyon ritkán ideálisak, mivel a vetítés mint technológia, ugyebár egy fehér vásznat és avval szemben a vetítőnek 90 fokos szögben történő elhelyezését igényelné. Na ilyen szinte soha nincs a valóságban akkor, ha épületekre vetítesz. Itt egyrészt az épület maga egy 3 dimenziós felület, másrészt nagyon ritkán fehér, harmadrészt szinte soha sem lehet a vetítőket ideális szögben elhelyezni. Mivel nem 90 fokból vetít a gép ezért torzul a kép, de persze ezeket a torzulásokat ma már szoftveresen tudjuk korrigálni.

A projection mapping esetében a tervezés áll egy technikai és egy kreatív részből. Minél nagyobb épülettel dolgozunk, annál több vetítőt használunk, eközben nagyon komoly média szerverek dolgoznak. Ma már a kivetítés kivitelezési részében nem feltétlenül veszünk részt, a kivetített tartalmat készítjük el házon belül. Leginkább amikor egy távolabbi országban történik a projekt, akkor nem érné meg innen szállítani a technikát, így helyi partnercégek csinálják ezt a részt.

A Projection Mapping esetében alapvetően egy kettéváló metódusról beszélünk - a technikai és a kreatív háttérről. Alapvetően minél nagyobb épülettel dolgozunk, annál több vetítőt használunk, eközben nagyon komoly média szerverek dolgoznak. Ma már a kivetítés részében viszonylag ritkán veszünk részt. Ez azt jelenti, hogy az esetek nagy részében a tartalmat készítjük csak el házon belül. Ha egy távolabbi országban történik az adott projekt, akkor úgynevezett audiovizuális technikai cégek bonyolítják le a kivetítés részét.

 

Still_8K_Circuit.jpg

Still_8K_Soul_Temple.jpg

 

Ezek szerint az épület valós méreteivel kell számolnotok az animáció elkészítése során. Ezt hogyan tudjátok kivitelezni?

I: Ez úgy készül, hogy vagy kapunk egy 3D modellt az épületről vagy odamegyünk, felmérjük és mi készítünk róla egyet. Mostanában egyre jobban elterjedt az is, hogy lézerszkennelik magát az épületet. Minden esetben készül egy vetítési sablon, ami egy kiterített képe a homlokzatnak. Erre és a 3D-s modellt felhasználva készítjük mi el az animációt.

 

Milyen szoftvereket használtok a munkafolyamatok során?

I: Az Autodesk 3ds Max-ot, a Maxon Cinema 4D-t, illetve az Adobe After Effects-et használjuk a legtöbb munkánkhoz. Minden projekt egy arra a munkára szervezett csapat feladata. Az aktuális csapaton belül mindenki más szoftver használatában van otthon. Így rakjuk össze a tudásunkat és készítjük el közös erővel munkáinkat. Itt szinte mindenki szabadúszóként van jelen és gyakorlatilag mindenki, aki ezekben a projektekben részt vesz otthonról dolgozik a saját eszközeivel és saját szoftvereivel.

 

Hogyan történik a finanszírozása ezeknek a projekteknek?

I: Mi igazából két vonalon működünk. Az egyik egy tisztán művészeti vonal, a másik pedig a reklám és a rendezvények világa.

A kizárólag művészeti céllal megvalósuló projektek elsősorban nemzetközi fényfesztiválokon jelennek meg világszerte. Ezek olyan szabadtéri, jellemzően ingyenes fesztiválok, amik nagyon nagy tömegeket mozgatnak meg, egyre több városban rendeznek ilyet Európában és a tengerentúlon egyaránt.

A finanszírozás másik vonala, amikor nagy költségvetésű  rendezvényekre készítünk animációkat vagy komplett video mapping projekteket. Viszonylag sokat dolgozunk a Közel-Keleten, pl Dubaiban. Számukra rettenetesen fontos, hogy a legmodernebb technikát használják és az is, hogy náluk jelenjen meg minden elsőként. Ez így volt a projection mappinggel is. Ott a pénz valóban nem a legfontosabb szempont, viszont annyira az utolsó pillanatban kezdenek mindent szervezni, hogy emiatt extrém rövid határidőkkel dolgozunk. Az ízlésviláguk pedig finoman szólva is távol áll a miénktől, így ezek az esetek nagy részében nem azok a projektek amikre feltétlenül büszkék vagyunk, hanem azok, amikből megélünk. 🙂

 

Milyen rendezvényeken szoktátok bemutatni műveiteket?

I: Általában fényfesztiválokon, most nemrég elindultunk egy versenyen is, de ezt korábban sosem tettük. Az iMapp Bucharest a legnagyobb ilyen verseny a világon, 2016-ban mindkét díját sikerült is megnyernünk. Ez egyrészt az épület méretei miatt (23.000 m2 vetített felület), másrészt a verseny publicitása miatt jó lehetőségnek tűnt, ezért vettünk részt rajta. Technikailag is egy nagyon komoly kihívás egy ekkora felületet bevetíteni, 104 projektor összesen több mint 2 millió lumen fényerővel vetítette be az épületet. A kivetített alkotás, melynek Interconnection a címe, egy nagyon részletesen kidolgozott 3d animáció, amin 6-8 animátor dolgozott két és fél hónapon át.

Itthon nagyon ritkán van lehetőségünk alkotni, az O.Z.O.R.A. fesztiválra szoktunk készíteni party vizuálokat.

 

{"preview_thumbnail":"/wp-content/uploads/2022/migra/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/a1v4W95wJnM.jpg?itok=QY5HIRi2","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=a1v4W95wJnM","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

 

Ezenkívül fényinstallációval is foglalkozunk. Vicsek Viktor alapító társam tervezett már több fényinstallációt is, melyeket több nemzetközi fényfesztiválon is bemutattak már Amszterdamtól Norköping-ig. A tervek először makett formájában készülnek el és aztán lehet kivitelezni valós méretben. Régóta gondolkodunk egy olyan installáció megalkotásán, ami utaztatható ezáltal több városban is megtekinthető lenne. A 2016 . december 1-től 2017. január 22-ig tartó - éves szinten megrendezésre kerülő amszterdami fényfesztiválra egy Led-es installácóval készültünk. Itt nemzetközi építészek és művészek vonultatják fel alkotásaikat a téli hetekben, aminek az összképe eszméletlenül látványos.

De a fő irányunk akkor is az animáció készítés és a projection mapping. Most gondolkodunk egy olyan új irányon is ahol ez a kettő ötvöződik.

 

Impressie-Amsterdam-Light-Festival-Nexus-–-Victor-Vicsek-2-e1480277978554.png

 

                                                        

amsterdam limelight.jpg

 

 

Úgy tudom 2016-ban még volt egy emlékezetes projektetek itthon, amikor öt épületvetítő művész készült egy-egy filmmel a debreceni egyetem falaira.

I: Igen. Ez Bordos Zsolt szervezésében zajlott, aki ennek a projection mapping műfajnak az egyik úttörője és nemzetközi szinten is egy nagyon elismert művésze. Ő hívott meg saját magán kívül négy olyan alkotót, akik nagyon magas szinten dolgoznak. Mindenki egy 2 perces, absztrakt animációval készült, amit a Debreceni Egyetem homlokzatára volt vetítve a debreceni Virágkarnevál keretén belül. Annak ellenére, hogy  országos szinten nem volt nagyobb publicitása, rengetegen voltak a helyszínen, nagy örömünkre.

 

{"preview_thumbnail":"/wp-content/uploads/2022/migra/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/TgWX7dLqJhA.jpg?itok=tYDIYkC3","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=TgWX7dLqJhA","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

 

Hogyan zajlik egy projekt menete nálatok?

I: Ha egy olyan projektet veszünk alapul ahol mi magunk határozzuk meg a témát, tehát teljes művészi szabadság van, ott általában sok idő megy el a kreatív ötleteléssel, és amikor egy letisztult képünk lett akkor abból elkészül egy storyboard. Az effektív megvalósítás általában kevesebb időt vesz el, mint a kreatív ötletelés.

Miután összeáll, hogy mit szeretnénk csinálni, akkor szétosztjuk a feladatokat. Mindig van egy projektvezető, általában ő az, aki a végén összevágja a kész anyagot. Igen fontos szerepet játszik az alkotás során a zene és a hangeffektusok is. Összességében egy jó projection mapping 3 legfontosabb eleme az épület maga, amit beletervezünk az animációba, az animáció és a zene, amikor ez a három alkotóelem igazán egységben van, akkor lesz az összhatás tökéletes.

 

Aki szeretne többet megtudni a Limelight Projection Mapping csapatáról és munkásságáról az látogasson el weboldalukra!

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram