Leszámol a Microsoft forrású kalózjátékokkal a Windows 10?


Felkutatja és elpusztítja a Microsoft kalózjátékokat a Windows 10 - legalábbis látszólag ezzel fenyeget a Microsoft Szolgáltatási Szerződésének új kiegészítése. Ténylegesen persze valószínűleg nincs szó hasonlóról, a vállalat egy ernyő alá vont platformjaira vonatkozó szabályozások azonban egyre kaotikusabbak.


Az utóbbi napokban a Microsoftnak sikerült alaposan felborzolnia a kedélyeket, különösen a játékosokét: a redmondi cég Szolgáltatási Szerződéséhez (EULA) csatolt kiegészítést, amelynek 7b pontja szerint ellenőrizheti, hogy az adott gépen tárolt játékszoftverek jogtiszták-e, továbbá megakadályozhatja a "hamis" példányok futtatását, illetve a nem hitelesített perifériák használatát.

Ez sokaknak elsőre ijesztően hangozhat, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a cég Szolgáltatási Szerződése nem azonos a Windows 10-hez tartozó végfelhasználói licencszerződéssel - még ha gyakorlatilag muszáj is elfogadni azt a rendszer telepítése során. A Szolgáltatási Szerződés a vállalat termékeinek aránylag széles skálájára vonatkozik, a OneDrive-tól a Skype-on át egészen az Xbox Live-ig (a teljes lista megtalálható a szerződés alján). Érdekes, hogy a megállapodás expliciten a játékokat említi, más kalózszoftverekről nem beszél - nem csoda, hogy az első találgatások az Xbox Live egyik védelmi vonalaként beszéltek az új szabályozásról.

 

 

Ezt most - részben - a Windows Central értesülései is megerősíteni látszanak: a weboldal szerint az EULA új kiegészítései az Xbox Live és a Windows Store alkalmazásbolt tartalmainak "hamisítását" hivatott meggátolni, de a nem hitelesített hardverek használatának tiltása is inkább az Xbox platform védelmére utal. A vonatkozó rész egyébként így szól:

"Automatikusan ellenőrizhetjük az Ön szoftverének verzióját, amire a Szolgáltatások nyújtása és a szoftverfrissítések letöltése és a konfigurációs módosítások végrehajtása érdekében van szükség – ezért nem számítunk fel díjat – azért hogy frissíthessük, bővíthessük és továbbfejleszthessük a Szolgáltatásokat, ideértve azokat is, amelyek megakadályozzák a Szolgáltatások elérését, hamisított játékok játszását és nem hitelesített hardverperifériák használatát."

Egyértelműnek tehát a szerződés nem igazán mondható, az mindenesetre jól látszik belőle, hogy a Microsoftnak nem csak a szoftveres fejlesztések terén kell kihívásokkal szembenéznie, az egységes platformjához tartozó jogi szabályozások megfelelő kialakítása sem egyszerű feladat - ahogy az a fenti példából is látszik, az összevont licencszerződések sokszor kétértelműek. Valószínűleg tehát a Windows 10 nem fog kalózjátékok után kutatni a felhasználók számítógépén, a funkció csupán az Xbox Live tartalmakat hivatott megvédeni.

(HWSW)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram