Ingyenes lesz a Windows 10, és beszél is hozzánk


A Microsoft szerdán bemutatta a Windows 10 új próbaverzióját, amiben benne van a Cortana digitális asszisztens, az új Spartan böngésző, és megjelenést követő első évben tök ingyenes lesz a Windows 8.1-et és a Windows 7-et használók számára.


Nagy feladat vár a Microsoftra, mert be kell bizonyítania, hogy az embereknek igenis szükségük van a Windowsra. Ez nem lesz egyszerű, mert a csúcskategóriában ott az OS X, az olcsóbb gépeken a Chrome OS, és mindkét rivális rendszer ingyen frissíthető a legújabb verziókra.

A konzervatív felhasználók által visszakövetelt klasszikus start menüt már a Windows 10 múlt szeptemberi verziójában megtaláljuk, és ezzel kapcsolatban most nem jelentettek be nagy újdonságokat. Akinek jobban tetszik az új csempés világ, azt is választhatja, és van egy hibrid megoldás is, amely a régi menüstruktúrát a csempékkel kombinálja.

 

win1

Terry Myerson állt először a színpadra, és a vállalati felhasználókat szólította meg: minden eddiginél komolyabb biztonsági megoldások lesznek a Windows 10-ben, és sokkal többféle eszközön fut majd ugyanaz a rendszer, mint bármelyik korábbi verzió.

Három területet látott a Microsoft, amit tovább kellett fejleszteni:

  • a mobilitás élménye, hogy ha egy eszközön elkezdtünk dolgozni, ugyanott tudjuk folytatni a munkát egy másik eszközön
  • privacy, személyes adatok védelme
  • természetes interakciók: hang, toll, gesztusok

Nagyon sokféle Windows van a felhasználóknál: a felük Windows 7-et futtat, ötödük a tizennégy éves Windows XP-t. a Windows 8.1 még csak tíz százalék környékén jár. Hogy ne legyen gond többé a verziókkal, a Windows 8.1-re ingyen fel lehet majd telepíteni a 10-es verziót. A megjelenése utáni egy éven belül a Windows 7 / 8 / 8.1-es felhasználók ingyen megkapják a frissítést. Ez még mindig egy kicsit kaotikus, igazán bevállalhattak volna némi járulékos veszteséget, hogy mindenkit egy platformra tereljenek.

Myerson lelépett, és Joe Belfiore, a Microsoft egyik legjobb előadója vette át a helyét a színpadon. Először arról beszél, hogy a Windows 10 figyeli a gépre kötött perifériákat, és azok alapjá módosítja a viselkedését. Vannak ugyanis olyan eszközök, amelyek  egérrel jobban használhatók, mint az érintőkijelzőt nyomkodva.

 

win2

Igaz volt a pletyka, tényleg Cortana van a Windowsban. Lenyűgöző, hogy a digitális asszisztens milyen élethűen beszél Belfiore-ral, úgy viccelődnek egymással, mintha nem is egy gép lenne a másik oldalon. Ezt azért megnéznék, hogy élőben, egy véletlenszerűen kiválasztott pc ki tudja milyen minőségű mikrofonjával miként működik. Látunk itt még egy gyenge pontot: a Cortana a Bingre épül, ami hazánkban - eddigi tapasztalataink alapján - nem hoz olyan pontos találatokat, mint a Google.

A Microsoft azt szeretné, hogy a felhasználók megbízható assisztensnek lássák a Cortanát. Hogy ez így legyen, egyszerűen ellenőrizni tudjuk, hogy a gép adatbázisában milyen információk vannak rólunk. A Windows 10-es Cortana nem csak a mobilos változat átültetése a pc-re, olyan funkciók is lesznek benne, amik az asztali gépeken érdekesek.   

Belfiore szerencsés: hibátlanul elküld egy emailt a Cortana segítségével, kizárólag hangutasítással. Pedig az ilyen elő demókon szoktak előjönni a legnagyobb hibák.

A kisebb méretű Windows 10-es eszközök, az okostelefonok és tabletek csempés interfésze nem sokat változik, csak a háttérkép lesz személyre szabható. A Skype beépül a telefonba, ha jól értettük, akkor az online telefonon érkező hívások és üzenetek ugyanoda esnek be, ahová a hagyományos telefonszámunkra érkező hívások és sms-ek. Így működik a Google Hangouts is, szóval ez nem olyan nagy meglepetés.

A mobilon lévő Office-ban minden olyan funkció megtalálható lesz, ami az asztali változatban is. Ezek közül talán a legfontosabbat emelte ki Belfiore: ha küldenek nekünk doksikat, amiben átírtak részeket, lépésről lépésre meg tudjuk nézni és el tudjuk fogadni a változtatásokat. Persze az interfész teljesen más lesz, mint a számítógépen, mert a kis kijelzőkön nem fér el az Office menüszalagja.

 

win3

A telefonos Outlook emailkliens többek között attól lesz ütős, hogy megkapja a Word doksikezelő motorját. Pontosan ugyanaz a kód fog futni a telefonokon és a számítógépeken, és az Outlook a Windows 10 része lesz.

Belfiore vaószínűleg ki akart minket készíteni, mert eddig is brutálisan pörgős volt az előadása, tele volt információkkal minden egyes mondata, erre bejelentette, hogy egy kicsit jobban belehúz.

Automatikus képjavító algoritmusok a képnézegetőben. A zenéinket szinkronban tarthatjuk az összes windowsos eszközünkön. Mindegyik kütyün ugyanaz a Skype fut. A térkép is ugyanaz mindegyik eszközön. Belfiore valószínűleg asztalt foglalt ebédre valami menő étteremben, azért siet ennyire a bemutatóval.

Mindent összedrótoztak
A Windows 10-ben megjelenik egy teljesen új böngésző, a Spartan, ami nem az Internet Explorer mutációja. Saját renderelőmotor van benne, menő az interfésze, és a tableteken tollal jegyzetelhetünk a weboldalakra. Ez egy kicsit később érkezik meg a Windows 10-re. A Spartanban is lesz olvasási mód, mint az Apple-féle Safariban, és egy olvasási listára tudjuk összegyűjteni azokat az oldalakat, amiket később akarunk megnézni.

A Cortana is mindig ott figyel majd a böngészőben, és néha lecsap, olyan információkkal, amiket az adott pillanatban fontosnak és hasznosnak tart. Kicsit furcsa és bizarr, hogy miközben a Microsoft a magánszféra, az adatvédelem fontosságáról beszélt, Belfiore azt mutatja be, hogy a Cortana a felesége tevékenysége alapján is ad ajánlatokat, amikor ő egy repülőjáratra keres. Ez az asszisztens többet tud majd rólunk, mint mi magunk.

A rendszerek közötti kommunikáció következő eszköze már az Xbox konzollal kapcsolatos. Lesz egy Xbox app a Windowsban, amivel a Microsoft bizonyos mértékig a Steam játékterjesztő platform riválisa lesz. Kivéve azt az apróságot, hogy a Steam megvett játékokkal nemcsak Windowson lehet játszani, hanem Macen és Linuxon is, ha egy játéknak többféle kiadása létezik. Azokkal a játékokkal, amiket konzolra és Windowsra is kiadtak, úgy tudunk egymás ellen játszani, nem kell mindenkinek ugyanolyan hardveren nyomulnia.

 

win4

Még egy jó hír a játékosoknak: a DirectX 12 sokkal hatékonyabb lesz, felére csökken a fogyasztása. Ez fontos, mert sokan játszanak laptopról vagy hibrid tabletről. Az Xboxról át tudjuk majd sugározni a játékokat a Windows 10-re, tehát nemcsak a tévé előtt lehet majd konzolos játékokkal játszani, hanem akár a vécén ülve is, egy tablettel az ölünkben.

Surface a falon
Bár a Microsoftot mindig szoftveróriásként emlegetjük, a redmondi társaság a hardvergyártásban is benne van. Gondoljunk csak a Surface tabletre, aminek most egy gigantikus változatát mutatták be. Ügyes volt a Microsoft, mert az előadáson végig ott volt a szemünk előtt a vállalati csoportmunkára kitalált Surface Hub. Ez egy 84 colos 4K érintőkijelző, amibe kamerákat, mikrofonokat, valamint bluetooth, nfc és wifi csatolókat építettek. Lehet rajta OneNote-ba jegyzetelni, 3D-s terveket forgatni, és persze Skype-on videokonferenciázni.

A virtuális valóság is megmozgatta a Microsoft mérnökeinek a fantáziáját, de a dolgot nem egészen úgy képzelik el, mint ahogy a Facebook által felvásárolt Oculusnál. A Windows Holographic nevű rendszer nem is virtuális, hanem inkább kiterjesztett valóság, tehát az általunk látott környezetünket tudjuk kiegészíteni rajzolt dolgokkal.

A bemutatóban volt egy videó, ami úgy nézett ki, mintha a szoba falára lenne rávetítve, és a 3D-ben megtervezett tárgyakat a rendszer oda tudja vetíteni az asztalunkra, mintha ott állnának. Mindegyik Windows 10-es appot meg lehet úgy írni, hogy fusson a Windows Holographicon.

A futurisztikus rendszerhez egy kütyüt is kiadnak, amit Microsoft HoloLensnek neveztek el, és ez a Windows 10-zel együtt kerül majd a boltokba. A lencséje áttetsző, a keretébe hangszórót, mozgásérzékelőt, saját processzort (cpu), grafikus csipet (gpu) és egy holografikus csipet (hpu) is beépítettek. Az utóbbi értelmezi a gesztusainkat, és azt is figyeli, hogy merrefelé nézünk.

Nagyon szkeptikus vagyok, mert nem túl népszerűek ezek a fejre húzható eszközök. Mindenki látta, hogy mennyit szenvednek a tévégyártók a 3D-s szemüvegekkel, és hogy a Google Glass milyen erős ellenszenet váltott ki egyesekben. Ugyanakkor eléggé irigylem az amerikai újságírókat, akik a sajtótájékoztató helyszínén ki is próbálhatják a szemüveget.

Azt akarjuk, hogy az embereknek ne muszáj legyen Windowst használniuk, hanem ők válasszák a Windows és szeressék is a Windowst - mondta Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója, aki csak a show végén állt fel a színpadra.

 

windows1

Az eddigieket összefoglalva elmondta, hogy a fejlesztők egy olyan univerzális platformot kapnak tőlük, amivel rengeteg különféle eszközre tudnak appokat írni. Azt nem árulta el Nadella, hogy pontosan mikor jelenik meg a Windows 10, csak annyit mondott, hogy idén egy új eszközön fogják piacra dobni.

(Index)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram