Hogyan látja a világ jövőjét a Mercedes vezérigazgatója?

    A következő cikkből megtudhatjuk, hogy a Mercedes vezérigazgatója szerint milyen drámai változások elé nézünk az elkövetkező 20 év során.

    Mercedes_CEO.jpg

    Egy közelmúltban megjelent interjúban a Daimler Benz (Mercedes Benz) vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy vállalatuknak már nem a többi autógyártó jelenti a konkurenciát, hanem a Tesla, a Google, az Apple és az Amazon.

    – Az elkövetkező 5-10 évben a különböző szoftverek fel fogják forgatni a legtöbb hagyományos iparágat

    – Az Uber ugyan csupán egy alkalmazás, melynek egyetlen gépkocsi sem áll a tulajdonában, mégis a világ legnagyobb taxitársaságának tekinthető

    – Az Airbnb napjainkban a legnagyobb szállodaüzemeltető, annak ellenére, hogy nem rendelkezik saját ingatlannal

    – Mesterséges Intelligencia: A számítógépek rendkívüli fejlődést mutatnak a világ megértésének terén. Például idén egy számítógép legyőzte a világ legjobb Go játékosát – a vártnál 10 évvel korábban.

    – Amerikában a fiatal jogászok nem kapnak munkát. Az IBM Watson jóvoltából másodpercek alatt kaphat az ember jogi segítséget (egyszerűbb kérdésekben). Ezek a tanácsok 90%-ban megfelelőek, szemben az „emberi” tanácsok 70%-os arányával.

    – Tehát ha az ember jogásznak tanul, érdemes lehet elgondolkodni a pályamódosításról, a jövőben ugyanis 90%-kal fog csökkenni az ügyvédek száma, és csak a specialisták tudnak majd a pályán maradni.

    – Az IBM szuperszámítógépe, a Watson már a rákdiagnosztikában is fontos szerepet játszik: a számítógép által felállított diagnózis négyszer olyan pontos, mint az orvosok által felállított diagnózis. A Facebook mintafelismerő szoftvere jobban felismeri az emberi arcokat, mint az emberek. 2030-ra a számítógépek okosabbak lesznek, mint az emberek.

    – Önvezető autók: 2018-ban hozzák forgalomba az első önvezető autókat. 2020-ra az ipar egésze radikálisan át fog alakulni. Senki nem szeretne saját autót, mert egyszerűbb lesz telefonon rendelni egyet, amely felvesz minket egy tetszőleges helyen, és elszállít a célállomásra. Nem kell majd parkolóhelyet keresni, csupán a megtett táv alapján fizetni, és utazás közben foglalkozhatunk mással is. Gyermekeinknek már nem lesz jogosítványuk és saját autójuk sem.

    – Ez át fogja alakítani a városokat, mivel 90-95%-kal kevesebb autóra lesz majd szükség. Lehetőségünk lesz a parkolókat parkokká átalakítani. A világon évente 1,2 millió ember hal meg az utakon. Jelenleg 100 000 kilométerenként szenvedünk balesetet, ez a szám az önvezető autókkal pozitívan irányba fog változni: becslések szerint a jövőben 10 000 000 kilométerenként következhet be egy-egy baleset, ami évente egymillió ember életét mentheti meg.

    – A legtöbb autógyártó cég csődbe fog menni. A hagyományos autógyártók egyszerűen csak jobb autót szeretnének készíteni, míg a tech vállalatok (Tesla, Apple, Google) négy keréken guruló számítógépeket terveznek.

    – A Volkswagen és az Audi mérnökeinek nagy része egyenesen retteg a Tesla térnyerésétől.

    – A biztosítótársaságoknak valószínűleg nagy problémákkal kell majd szembenézniük, mivel a balesetek megszűnésével a biztosítások százszor olcsóbbak lesznek. A jelenlegi autóbiztosítási modell jelentős mértékben át fog alakulni. .

    – Az ingatlanpiacon is komoly változások várhatók, mivel ha lehetővé válik az ingázás közben történő munka, az emberek még messzebb költözhetnek a nyüzsgő belváros zajától.

    – A jelenlegi becslések szerint 2020-ban már az elektromos autók fogják uralni a piacot. A városokban csökkenni fog a zajszennyezés, ráadásul az elektromos áram rendkívül olcsó lesz, és a károsanyag-kibocsátás is jelentősen csökkenni fog. A napenergia-termelés az elmúlt 30 évben folyamatosan növekedett, aminek pozitív hatásai már most is érezhetők.

    – Tavaly több napenergetikai beruházás történt, mint fosszilis alapú. Az energetikai cégek mindent megtesznek a hálózati hozzáférés korlátozásáért, hogy megelőzzék egy esetleges versenyhelyzet kialakulását a házi napelemrendszerekkel szemben, hosszú távon azonban nem szállhatnak szembe a technológiai fejlődéssel.

    – Az olcsó áramnak köszönhetően jelentős mennyiségű és olcsó vízkészlet áll majd a rendelkezésünkre. Egy köbméternyi sós víz sótalanításához mindössze 2 kWh áramra van szükség. A legtöbb helyen, csak ivóvízből szenvedünk hiányt. Képzeljük el, hogy milyen lehetőségek nyílhatnak meg, ha korlátlan mennyiségű vízhez juthatunk hozzá – szinte ingyen!

    – Egészség: A Tricorder X (A név a Star Trekből ered), árát még ebben az évben nyilvánosságra hozzák. Bizonyos vállalkozások olyan orvosi eszközt fejlesztenek majd ki, amely kompatibilis telefonjával, alkalmas retinaszkennelésre, vérmintát vesz valamint elemzi a kifújt levegőt.

    Az eszköz 54 biomarker segítségével szinte valamennyi betegséget diagnosztizál. Néhány éven belül így mindenki számára elérhetővé válhatnak a legkorszerűbb egészségügyi vizsgálatok. Intsünk búcsút az egészségügyi intézményeknek!

    – 3D nyomtatás: A legolcsóbb 3D nyomtató ára 10 év alatt 18 000 dollárról 400 dollárra zuhant, a nyomtatás sebessége ugyanakkor százsorosára nőtt. A neves cipőgyártó cégek már háromdimenziós technológiával készítenek cipőket.

    – Bizonyos repülőgép-alkatrészeket már most is 3D nyomtatással készítenek. Az űrállomásokat is felszerelték már 3D nyomtatókkal, ami szükségtelenné teszi a nagymennyiségű cserealkatrészek tárolását.

    Az idei év végére az új okostelefonokkal lehetőségünk nyílik a 3D szkennelésre. Az alkalmas eszközökkel beszkennelhetjük lábfejünket, és kinyomtathatjuk a számunkra megfelelő cipőt.

    Kínában 3D nyomtatással egy hatemeletes irodaházat építettek fel. 2027-re várhatóan minden tizedik terméket 3D nyomtatással fogják elkészíteni.

    Technológiai újításon törjük a fejünket? Tegyük fel a kérdést magunknak: szükségünk lehet erre a termékre/szolgáltatásra a közeljövőben? Ha igen a válasz, igyekezzük mielőbb megvalósítani azt!

    Ha az okostelefonnal nem kompatibilis az ötlet, felejtsük el! Utolsó tanács: huszadik századi fejjel történő gondolkodással a 21. században nem járhatunk sikerrel.

    Munka: a jelenlegi munkahelyek 70-80 százaléka feleslegessé fog válni a következő 20 évben. Számos új munkakör létesül majd, de még kérdéses, hogyan fognak tudni a munkavállalók elhelyezkedni.

    Mezőgazdaság: Egy mezőgazdasági robotnak köszönhetően a harmadik világbeli országok termelőinek már nem kell a földeken dolgozniuk, elegendő csupán a gépe(ke)t irányítani.

    A „moodies” nevű program képes meghatározni, hogy éppen milyen kedvünkben vagyunk. 2020-ra olyan applikációk lesznek elérhetők, melyek az arckifejezésünkből eldöntik, hogy hazudunk-e. Képzeljünk el például egy politikai vitát, amelyben nyomon követhetjük, hogy a felek mikor mondanak igazat és mikor hazudnak!

    A bitcoin globális tartalékvalutává válhat!

    Élettartam: Az átlagos élettartam napjainkban évente három hónappal nő. Négy évvel ezelőtt ez a szám 79 volt, ma már 80. A növekedés mértéke fokozatosan növekszik, 2036-ra már évente több mint egy évvel fog emelkedni a várható élettartam. Így tehát mind nagyon hosszú ideig élhetünk, valószínűleg még 100 évnél is jóval tovább!

    Oktatás: Afrikában és Ázsiában már 10 dollárért (kb. 2600 Ft) kapható a legolcsóbb okostelefon. 2020-ra az emberek 70%-ának lesz okostelefonja, aminek köszönhetően mindenki számára elérhetővé válik a világszínvonalú oktatás.