Az európai tárolás mi­att nem lesznek na­gyobb biztonságban az adatok


Az Evernote első embere bírálta azt az elképzelést, hogy bizonyos adatokat csak egy adott ország határain belül lehessen tárolni.


Phil Libin szerint, ha az egyes kormányok arra ösztönzik a cégeket, hogy az ügyfeleik személyes adatait a helyi szervereken tárolják, akkor ez egy meglehetősen kellemetlen és buta ötlet. Szerinte így a hackerek könnyebben hozzáférhetnek az egy helyre összegyűjtött információkhoz. Ugyan a törvényhozók néhány államban nem akarnak rosszat, de teljesen félreértik, hogy mik az adatok, és hiába teljesen butaság néhány elképzelés, nekik azokat is be kell tartaniuk.

 

 

A menedzser hozzátette, hogy a változtatások a számukra azt jelentik, hogy néhány éven át több időt és pénzt kell olyan szabályok betartására fordítaniuk, amelyek valójában nem különböznek majd a jelenlegi előírásoktól, viszont a módosítás akár a biztonságnak is árthat, hiszen az adattárolás bonyolultabbá válik. Az Evernote kizárólag az Amerikai Egyesült Államokban működik, de egy termék miatt Kínában is őriz adatokat. Az utóbbi esetében önként döntötték így és nem pedig erre kötelezték őket. Az ok az volt, hogy a kínai felhasználók nehezen jelenhetnek meg a külföldi szervereken, a legtöbb nyugati társaság ezért hátrányban van a helyi vetélytársakkal szemben.

Az üzletember hangsúlyozta, hogy alapvetően egyetért azzal, hogy a vállalkozásoknak szigorúbban kelljen kezelniük az ügyfeleik adatait, s ez számukra nem is okozna problémát, mert ők nem kutatják át és nem is értékesítik ezeket az információkat.

(SG.hu)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram