A HP, a Xerox, a Ricoh és az Adobe a legetikusabb cég


Az Ethisphere nevű amerikai kutatóintézet minden esztendőben megválasztja azokat a vállalatokat, amelyek az üzleti életben leginkább figyelembe veszik a morális értékeket.


A különböző gazdasági területek szereplői arra törekednek, hogy minél több nyereséget söpörjenek be, és gyakran nincsenek tekintettel sem egymásra, sem a felhasználókra. Nem véletlen, hogy a legtöbb ember - különösen a mostani gazdasági világválságban - úgy gondol az óriáscégekre, mint gátlástalan, kizárólag a nyereségre koncentráló társaságokra. Az üzleti világban is fontos az etika és az Ethisphere ennek figyelembe vételével díjazza minden évben a legetikusabb cégeket. Ugyanis vannak olyan vállalatok, amelyek bebizonyították, hogy a morális értékek betartása mellett is el lehet érni komoly sikereket.

Mark Hurd, a Hewlett-Packard első embere lett a világ legetikusabb vezérigazgatója. A legetikusabb cég elismerésben részesült az IT-vállalatok közül Hewlett-Packard, a Ricoh, a Xerox és az Adobe. A Ricoh azzal érdemelte ki a kitüntetést, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésén túl kiemelten foglalkozik a munkatársaival, és lehetővé teszi számukra, hogy különböző közösségi projektekben vegyenek részt. Az elemzők figyelembe vették azt is, hogy melyik konszernnél milyen mértékben van lehetőségük az ott dolgozóknak a továbbtanulásra, és mekkora az esélyegyenlőség az alkalmazottak között.

A Ethisphere szakértői összesen hét kategória (társadalmi felelősségvállalás, általános cégvezetés, a közjó érdekében végzett innováció, piacvezetőként elért teljesítmény, a cégvezetők magatartása és a vállalati kultúra, a cégtörténet a jogi viták, visszaélések tükrében, illetve belső rendszerek és etikai kódex) alapján döntöttek a végső sorrendről.

"A kiválasztott jelöltek felismerték, hogy az etika rendkívül fontos szerepet játszik a piaci folyamatokban és egyúttal egy vállalat legértékesebb árucikke is lehet. Egy cég etikai programja és a teljesítménye között mindig összefüggés van. Az etikus társaságok nem sak a kézzel fogható eredmények tekintetében előzik meg a konkurenseiket, hanem elkerülhetik a katasztrofális kiadásokat is. Az etikus magatartás előnyt jelent a piaci versenyben és a jó üzletek alapfeltétele" - nyilatkozta Alex Brigham, az Ethisphere ügyvezető igazgatója.

A szoftvergyártók kategóriában az Adobe mellett elismerést kapott a Salesforce.com, a Symantec és a Teradata; a médiaszektorban a Thomson Reuters és a Time Warner; a távközlési hardvergyártók táborából az Avaya és a Cisco Systems; az elektronikai gyártók közül a Freescale Semiconductor és aTexas Instruments; az online cégek táborából a Google és a Zappos; míg a távközlési szolgáltatók közül a T-Mobile és a Vodafone.

(SG.hu)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram