25 millió a TOR megtöréséért


Az orosz hatóságok kezdik elveszíteni a türelmüket, és amerikai mintára igyekeznek valamilyen módon felfedni azokat, akik a névtelenséget biztosító hálózatot használják.


Az orosz belügyminisztérium 3,9 millió rubelt (mintegy 25,5 millió forintot) ajánlott fel annak, aki olyan technológiai megoldást fejleszt ki, amellyel a hatóságok képesek azonosítani az országban egyre népszerűbb, az anonim internetezést biztosító TOR (The Onion Router) nevű rendszert igénybe vevő felhasználókat. A pályázat határideje augusztus 20., a kiírás közbeszerzési eljárás keretében jelent meg a minisztérium honlapján. Mindez már két hete történt meg, de emberi jogi aktivisták csak most fedezték fel csütörtökön.

Az internetes szabadság miatt egyre inkább aggódó orosz vezetés nemrég, a hónap elején fogadtatta el a blogokat korlátozó törvényt, a következő a TOR elleni fellépés. A politikusok bizonyos szempontból joggal aggódnak, mivel bár ezt a kommunikációs formát viszonylag kevesen használják Oroszországban, az utóbbi időkben ugrásszerűen megnőtt a számuk: egy orosz lap beszámolója szerint a májusi 80 ezerről júliusra közel 200 ezerre szaporodott a felhasználók száma. Korábban szóba kerültek olyan tervek is, hogy egyszerűen letiltanak minden anonimitást biztosító szolgáltatást, de ezt az elképzelést később elvetették.

A feladat egyébként nem megoldhatatlan, például a hírhedtté vált amerikai nemzetbiztonsági szolgálat, az NSA is sikerrel azonosított TOR-felhasználókat – igaz, mindez, az általában kerülő úton, sebezhetőségek kihasználásával eredményre vezető akciók sorozata rettenetesen sok pénzükbe és idejükbe került.

(IT Café)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram